A Kunsági borvidéket a közhiedelem sokáig a gyenge, vékony homoki borokkal azonosította, 2013-ban mégis ez a borvidék adta Az év bortermelőjét Gálné Dignisz Éva személyében. A részben saját művelésű 82 hektáron a Gál Pincészet az adottságokat maximálisan kihasználva készíti nagyszerű és megfizethető, fogyasztóbarát borait. A termés egy részét eladják, a többit maguk dolgozzák fel. Szigetcsépen van a birtokközpont és a területek legnagyobb része, de 10 hektár szőlő terem Lesencetomajon is. A gazdaság egyre inkább a kóstolón is serénykedő utódokra, Zsuzsira és Csabira épül. Mind a 2021-es, finoman szén-dioxidos, könnyed kunsági olaszrizling, mind a 2019-es, kifinomult hordóhasználatról tanúskodó, tartalmas balatonmelléki chardonnay rutinról és technológiai fegyelemről mesél. A 2019-es Kékfrankos másfél éves fahordós érlelés után szép, barátságos, a termőhelyi adottságnak megfelelően cseppet sem elnehezült, jól fogyasztható itallá fejlődött.


 
Még a végén összebarátkozom a Kunsággal? Néhány, korábban már felfedezett pincészet mellé sorakozzon fel a nekem eddig ismeretlen Béla Borászat. Az én hibám, hiszen már 1991 óta működnek szintén családi pincészetként Imrehegyen, jelenleg 70 hektáron. A helyi kedvelt autochton fajták mellett a gazda egyik kedvence az illatos nektár szőlő – a fajta Bakonyi Károly munkásságának köszönhető, a Judit és a cserszegi fűszeres szőlők leszármazottja. Szívesen dolgoznak kékfrankos, pinot noir és cabernet franc fajtákkal is. A zömmel fejművelésű tőkék meghálálják a homoktalaj hőkiegyenlítő hatását. A szőlőben a hagyományos eljárások dominálnak, a borkészítésben már ők is a biomegoldások felé tartanak.

A 2021-es virágos, gyümölcsös, almás, finoman szén-dioxidos kövidinkájuk megcsillogtatja a régebben lesajnált fajta erényeit. A dédelgetett 2019-es nektár 500 literes fahordóból, 9 hónap után került palackba. „Tanulómunkának” nevezi a gazda, az eredmény úgy illatos, hogy nem émelyítő, komoly savkupola tartja a gazdag aromákat, alul diszkréten támaszt a fa. Érdekes módon a fajta igényes a talajra, szántóföldön nő, csak ott bontakozik ki ilyen szépen.



A 2017-es pinot noir a bizonyíték, hogy a Kunság is tud remek vörösbort nevelni. Annak idején a pincészet első kék fajtája volt, a bor díjat is nyert. Fél hektár termése „agyonhasznált” fahordóban fejlődik egy évet, palackba akkor kerül, amikor megérett rá. Gyümölcsös, déliesebb illatok, hecsedlisség, cseresznye, meggylekvár páráll belőle, pillanatokra még pemetefűcukorka is. Telt, mély, ízek a kortyban, kicsit alkoholos, de jó szerkezetű, hosszabb életű bort ígér. Sóhajtozás közben a bor sajátos színét szemlélve még megtudom, hogy ez egy kicsi fürtű klón termése, ami egyrészt hajlamos a pohárban narancsárnyalatú gyűrűt képezni, másrészt hogy bár az érett bogyók könnyen kipotyognának, a többi szem szorosan a fürtben tartja őket. Szárkapcsolat nélkül a színanyaguk esetleg tompul kissé, de a beltartalmukat megőrzik az apadó bogyók, és egyáltalán nem hajlamosak a romlásra. (Szerencsés években akár díjazott töppedt szőlős vöröseket is lehet nyerni belőlük.)

 

 
Megállít a Mionetto csinos, dekoratív pultja. Bár a prosecco élvezete nem összevethető a nagy pezsgőkével, de (nekem elsősorban a gasztronómiában) feltétlenül megvan a maga helye. A márka az olasz Veneto és Friuli tartományok terméke, a Törley pezsgőpincészet forgalmazóként, palettabővítés céljából kínálja vevőinek. Három változatát kóstolhatjuk. A narancssárga címkés egy tósztos sóhaj után almás illatokkal, kortyában körtemagházas ízekkel, 10 g/l cukortartalommal kedveskedik – de szinte tolakodó buboréközönnel támad. „Az amerikai piacon így szeretik.” A harmadikként kóstolt rozé hosszabb érlelésű, mint a másik kettő, és gyümölcsös. Sokkal mértéktartóbb, elegánsabb elképzeléssel készült. Nálam a kettő között megízlelt zöld címkés, vegyszermentes Mionetto Prosecco DOC Vino Biologico Extra Dry győzött, citrusos, grépfrútos frissesség, akácmézes, licsis izgalmak az illatában, ízében ananász, narancs és szépen elsimuló 15 g/l cukor. Udvarias buborékjaival szebb, simább, elegánsabb – mégis aromagazdagabb élmény, ráadásul bio.


 
A Kősziklás Borászat a Neszmélyi borvidék jeles képviselője, régi helyi és világfajtákat is gondoznak, friss, reduktív és fahordós, testes tételeket, megfelelő évjáratokban vörösborokat is készítenek. A most kóstolt juhfark tele van értékekkel: tüzes, talajos, citrusos, zöldalmás, szép a test is, egészen kedvemre való – lesz, de most még kócos. Viszont a 2020-as pinot noir meggyes-gyümölcsös, légies illatú, ízében fekete cseresznyés, széles aromahömpölyök, határozott savak és hosszú zamatok. Nagyon szép.



A temérdek vendég között végre odaférek a Pálffy Pince asztalához. Ők is a biogazdálkodás felé fordulnak, pét-natot mutat a jégvödör, a mai este részben ezek körül forogna. Pálffy Gyula maga kóstoltat, és ez remek lehetőség lehetne mindenféle kérdésekre – de már olyan tömegek ostromolják a pultokat, hogy nem adódik alkalom faggatózni.

 

A pét-nat rajnai rizlingből készül, szűretlen és cseppet sem murciízű. Tiszta, élvezetes italnak gondolom, pedig a műfaj nem áll közel hozzám. A kérdésre, hogy miként lehet ezt az ellentmondásos készítményt ennyire szépre megvarázsolni, szégyenlős-büszke félmosoly a válasz: „Hát, ezt így kell!” – és rendületlenül töltöget tovább. A málnás-epres illatú, frissítően savas pinot noir pezsgője kicsit harcias buborékokkal, de izgalmas, meggymagos aromákkal kellemes meglepetés.


 
A Káli Királyi Kékfrankos 2017 csavarzár alól kerül a pohárba, és bár első szippantásra pöffent valami kis fáradt illatot, rövid levegőztetésre összekapja magát, kinyújtózik, majd parádés meggyözönt sóhajtozik. Nagyon szép, elegáns, tüzes korttyal, szép testtel kedveskedik, tartalmas, mégis könnyed, nem csapja agyon a kóstolót. (Az alapanyag saját ültetvényről származik, drasztikus terméskorlátozással – 3 fürt tőkénként. Kézi szüret után kádban, spontán erjedt és hordóban érett – innen a jó arányú, decens fásság.)



Badacsonyig jutok, a Csendes Dűlő pultja ugyancsak ostromlott vár. A kéknyelű vertikális kóstolónak lehetne örülni, csak már nem nagyon van mód kérdezni, információt gyűjteni. Különös, hogy a 2016-os és a 2018-as évjáratokban mennyire eltérően jelenik meg a fajta, ahogyan az is, hogy kóstolva miért érződik kiugróan alkoholosnak, noha a címke nem jelöli annak; izgalmas, hogy hogyan módosulnak az illatok ugyanabban a fajtában egyszer előnyükre, máskor átlagosba simulóan. Békésebb körülmények között, a magyarázatokat is meghallgatva érdemes lenne újra nekifutni. 

A Szöllősi Pincészet visszavisz Neszmélyre: családi borászat, 1998 óta folyamatosan fejlesztenek. Elsősorban könnyű fehérekkel foglalkoznak, hagyományos szőlész-borász technológiákat alkalmaznak, a biokísérletek nem férnek bele az üzleti tervekbe. („Ki kell jönnie a mateknak.”) A sauvignon blanc az illatos, tiszta, fiatalos vonalat képviseli. A chardonnay fegyelmezetten készített, hibátlan bor, népszerű lehet a törzsvendégek körében, nem próbál extravaganciákkal hivalkodni. 



Az egyre erősödő nyüzsgésben jól jönne egy szippantásnyi friss levegő. Tartsunk egy kis szünetet, és az írás második részében majd mátrai, soproni, villányi, szekszárdi és egri pincészetekről mesélek.

forrásom a https://www.borsmenta.hu/iszunk/borjour-magnum-2022-1